Bemutatkozás, főoldal

Moodowon Fekete teknős dojang



Moodowon jelentése:
Harcművészetet gyakorlók köre. Dél-Koreában született eszme mely azt célozza, hogy a gyakorlók több harcművészetben is járatosak legyenek ezáltal komplex tudásra tegyenek szert.



A Fekete teknős dojang

A fekete teknős az ősi koreai négy mitikus állat egyike. Az északi irány és az eső ura. A nyugati kultúrában a bölcsesség szimbóluma. Az edzőtermünk (dojang = az út gyakorlásának a helye), azért erről az állatról kapta a nevét, mert kiszerettük volna fejezni, hogy nem csak fizikai értelemben, hanem szellemileg is próbálunk fejlődni.

A taekwondo jelentése: láb (TAE) és kéz (KWON). A láb és kéztechnikák gyakorlása általi - szellemi és fizikai - fejlődés útja.A változatosságon felül abban rejlik szépsége, hogy sosincs vége, sose mondhatod azt, hogy te már mindent megtanultál. Egy folyamatos út mely sok kitartást igényel. A testi edzés mellett szellemi és lelki fejlesztése is fontos.
Míg a Taekwondonál a támadások, lábtechnikák dominálnak. Hapkidonál az önvédelem, hárítások, kéztechnikák jelentősek.

Egyesületünk célja, hogy jó hangulatban adjon lehetőséget a sportolásra, mozgásra, harcművészetek megismerésére, új barátságok köttetésére, lehetőség van a távol-keleti kultúra (teázás, zen meditáció), valamint önmagunk megismerésére. A szabadidő hasznos eltöltésére.



Várjuk a kezdő vagy haladó sportolni vágyók  jelentkezését 10-99 éves korig. Általános és középiskolásoknak testnevelés órák kiváltására igazolást tudunk biztosítani.
Az első edzés ingyenesen kipróbálható.

Népszerű bejegyzések